A gyermeket vállalók fontos joga, hogy szabadon eldönthetik, otthon kívánnak-e maradni a gyermek gondozása/nevelése céljából, vagy munkába akarnak újra állni. (Bár ez utóbbi általában nem annyira kívánság, mint inkább kényszer a családok többségénél…)

¨A fizetés nélküli szabadság igénybe vétele (a gyed és a gyes időszaka munkajogilag ennek minősül) csak lehetőség a szülők számára: a gyermek egyéves kora után a gyes-ben részesülő szülő (a gyed-et lemondó is gyes-t igényel) időkorlátozás nélkül folytathat kereső tevékenységet.  Tehát ha az anya/a szülő jelzi a munkáltatójának, hogy vissza akar menni dolgozni, akkor a munkáltató jogszerűen nem teheti meg, hogy ne vegye őt vissza. Külön erre vonatkozó paragrafust hiába keresnénk A Munka Törvénykönyvében, viszont egyértelműen következik a munkáltató –Mt. 102. §-ában megfogalmazott -  foglalkoztatási kötelezettségéből: azaz abban az esetben, ha a munkavállalónak érvényes munkaszerződése van (mint ahogy a szülőnek a fizetés nélküli szabadság alatt), és jelzi a munkába állási szándékát – a kölcsönös együttműködés szabályait betartva! -, akkor a munkáltatónak kötelessége, hogy megteremtse a körülményeket, hogy a szülő mielőbb munkába állhasson.

http://www.kismamatanoda.hu/jogszabalyok/munkajogi-vedelem-kismamaknak-a-munkaltato-foglalkoztatasi-kotelezettsege

 
¨Abban az esetben, ha a munkáltató a működési körében felmerült okból mégsem tud munkát biztosítani, akkor a munkavállalót az emiatt kieső munkaidőre személyi alapbér (állásidőre járó bér) illeti meg.
 
¨Ahogy leírtuk az előző tájékoztatókban: akár igénybe veszi a szülő a fizetés nélküli szabadságot, akár nem: a gyermeke 3 éves kora utáni 30. napig felmondási védelem alatt áll: a munkáltató ez alatt az idő alatt rendes felmondással (!) nem szüntetheti meg a munkaviszonyát.
 
¨Viszont amennyiben a gyes melletti munkavégzés azon formáját választja, hogy megszakítja a fizetés nélküli szabadságát: a munkáltatónak kötelessége az összegyűlt szabadság „azonnali” (30 napon belüli) kiadása.
 
¨Éppen ezért fontos tudni, hogy mennyi szabadság illeti meg azt a szülőt, aki gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.
- Érdemes is elidőzni ennél a kérdésnél, mert sok anyuka pl. az otthon töltött 3 évre számolgatja a napokat, és utána éri kellemetlen meglepetés…Holott esetünkben a munkaviszony szüneteltetésének időtartamára csak bizonyos esetekben jár szabadság: pl. a keresőképtelenség időszakára (pl. szülés előtti betegszabadság, táppénz idejére), a szülési szabadság időtartamára időarányosan, valamint a fizetés nélküli szabadság 1. évére…
- A munkavállalót minden naptári évben megillető rendes szabadság alap-és pótszabadságból áll.
Az alapszabadság 20 munkanap; ez az életkor függvényében emelkedik.
- A gyermek születésének évétől jár a gyermek után járó pótszabadság, melyet nem lehet arányosítani (tehát pl. ha a gyerkőc dec. 31-én születik, ugyanúgy jár a szülőnek arra az évre a 2 nap pótszabadság, mintha január 1-jén született volna a baba).
 
¨ Már erre a szabadságos időszakra a korrekciós bérrel kell számolnia a munkáltatónak!
És nincs mellébeszélésnek helye, mint ahogy nagyon sokszor hallani, hogy ez a szabadság nem most gyűlt össze, hanem x évvel ezelőtt…
 
Kedves Kismamák és Kispapák, - ha végigolvassátok munkajogi tájékoztatónk mind a négy részét, talán Ti magatok is meglepődtök, milyen széleskörű védettséget élvezhettek :)
Vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy élvezhetnétek, HA ismernétek a megfelelő jogszabályokat.
Most már ennek sincs akadálya: nyugodtan nyomtassátok ki vagy mentsétek el külön mappába ezt a tájékoztatót, és ha pl. úgy ítélitek meg, hogy életeteknek ebben az érzékeny, babaváró-babázó időszakában sérelem ér/érhetne a munkáltató részéről – bár azt kívánjuk, sose történjen veletek ilyen! -, akkor máris védettebbnek érezhetitek magatokat a megfelelő jogszabály ismeretében! Visszajelzéseitek alapján bizton állíthatjuk, hogy ilyen helyzetekben is érvényes a közhelyes igazság: a tudás hatalom… Éljetek vele! :)
 
 
 
 
 
Polka76 on 2010, augusztus 10 - 13:42

Kedves Szakértő! Nagyon várom a válaszát, kérem, fontos lenne! Köszönöm!

Szakértő on 2010, augusztus 10 - 20:57

Kedves Polka!

Nagyon kérjük, hogy olvassa el tájékoztatónkat a tanácsadásról, utána pedig várjuk, hogy VIP mama legyen, hogy minél gyorsabban tudjunk válaszolni Önnek :)

"Kedves Kismamák és Kispapák!

Köszönjük, ha hozzászóltok a Kismamatanoda bejegyzéseihez, ötletekkel, tanácsokkal segítetek egymásmak, megosztjátok tapasztalataitokat.

Ugyanakkor kérünk Benneteket, vegyétek figyelembe, hogy személyre szabott tanácsadást - mi jár, mennyi, mit tegyek szerintetek - csak a VIP mama klub tagjainak tudunk nyújtani, így csak akkor tudunk azokra válaszolni, ha a Levél nekünk menüpontban külditek el nekünk. Ha kártyát szeretnétek rendelni, a Kártyaigénylés menüpontban tehetitek meg, majd a kártyát kézhez véve, a kártyaszámot feltüntetve írjátok meg az összes Titeket érintő kérdést! :)

Várjuk leveleiteket, kommentjeiteket, és olvassatok gyakran minket, hogy gondtalanabb és még boldogabb lehessen a babavárás!"

 

A mielőbbi levelezésig, üdvözlettel

a Kismamatanoda csapata